A falu helye már az ősidőkben lakott volt. Kőkorszaki emberek, eraviszkok, hunok, avarok és rómaiak lakták. Első okmánya 1235-ből keletkezett, amikor II. András király engedélyt adott Salter vitéznek, hogy Tordas birtokát eladhassa Ugrin kalocsai érsek öccsének, Csák Miklósnak. 1237-ben Martonvásári Gergely a falut a Nyulak-szigeti apácáknak adományozta. 1337-ben a budai Káptalan kijelölte Fejér és Pest megye határát és az egyik határpont a tordasi kőtemplom volt. Ez azt is jelenti, hogy Tordas nagy település lehetett, hiszen tíz falunak volt egy temploma a szentistváni törvény értelmében.

1358-ban Gilet Miklós nádor apáca leánya Erzsébet véglegesen a Sziget kolostorának adományozta a falut és környékét, ez a birtoklás a Mohácsi-vészig tartott. Közben azonban egy sajnálatos esemény is történt 1436-ban "egy György nevű tanult ember, budai polgár" felfegyverzett cinkosaival megtámadta és kifosztotta a falut. A lakosok közül "néhányat halálosan megsebeztek és véresre vertek, tisztességes anyákat meg lovak szügyére kötözve, vonszolva kegyetlenül meggyilkoltak". Egy férfit elraboltak, ő soha nem került vissza a faluba.

A törökök 1580 és 1619 között elpusztították a falut. Csaknem 100 évig pusztaság volt, helyén csak az ősi templom romjai maradtak meg.

A Sajnovics család 1687-ben kapott birtokmegerősítő okmányt és Sajnovics Mátyás új falut alapított. Unokája volt a híres Sajnovics János jezsuita szerzetes, aki bizonyította a finnugor nyelvrokonságot, rendtársával Hell Miksával a legpontosabban mérte meg és számította ki a nap és a hold távolságát, és még sok tudományban jeleskedett. A falu újratelepítésének első dokumentuma az 1713-ban írt úrbéri szerződés, melyben megtaláljuk a falu gyors betelepülésének az okát, fejlődésének és vallásszabadságának garanciáját. Sajnovics a szerződés hetedik pontjában - majdnem hetven évvel megelőzve II. József türelmi rendeletét - vallási szabadságot biztosított a letelepedőknek. Szó szerint a következőket írta: "Vallásokon levő prédikátort szabadon tarthatnak maguknak, és tőlem a legkisebb háborgatása sem lészen". Ez indította a szinte egészében evangélikus telepeseket, hogy sok-sok munkával felépítsék a falut és otthont teremtsenek maguknak.

A Sajnovics család kihalása után a Batthyányi család lett a birtokos. 1859, a jobbágyság megszűnése után a területet szétosztották a Batthyányiak, a határ egy részét eladták a Dréhereknek.

A faluhoz tartozó földek a két világháború között már nem tudtak megélhetést biztosítani az egész lakosságnak. Ez az áldatlan helyzet ébresztette fel a szövetkezeti gondolatot, melynek vezetője Podhraczky János evangélikus esperes volt. Munkájának elismeréséül a Hangya Szövetkezet 1938-ban Tordast választotta ki arra, hogy dán mintára az ország első Hangya Szövetkezeti mintafaluja legyen. A Hangya szövetkezet építette a falu majdnem mindegyik, ma is működő, középületét, a kultúrházat, a vendéglőt, a Fajtakísérleti Állomást, az orvosi rendelőt, tornaterem épületét. Sajnos nagyszabású terveiket keresztülhúzta a II. világháború.

A falu műemlékei: római katolikus templom (1758-60) mellette a Nepomuki Szent János (1725) és a Szent Anna szobor (1759), az evangélikus templom (1790) és a kastély. Ez utóbbit hárman alakították: az ősi Sajnovics kastélyhoz hozzáépített egy szárnyat a Batthyány család. Befejezte és a mai romantikus kastélystílussá alakította a Dréher család abból az alkalomból, hogy V. György angol király még mint trónörökös jött ide vadászatra.

Az utóbbi 30 évben a falu gyors fejlődésnek indult, és a betelepülőkkel emelkedett a lélekszám. Teljes közmű rendszere, járdáinak és útjainak jó állapota, kiépítettsége, közterületeinek, parkjainak rendezettsége a kulturált települések közé emelte.